"async">

A táltosokról

Az ősi gyógyítók – akik közül a legmagasabb tudással rendelkezőt „táltosnak” nevezték – rengeteg olyan gyógymódot és diagnosztikai eljárást használtak, amivel manapság a természetgyógyászoknál és a keleti mestereknél találkozhatunk. Ilyen például a hővel, izzasztással való gyógyítás, az iszappakolás, a színterápia, a féldrágakövekkel és ásványokkal való gyógyítás (kristályterápia), a gyógynövények alkalmazása, a köpölyözés, a masszázs, a csontkovácsolás, a hangszerekkel és zenével való gyógyítás (hangterápia), az íriszdiagnosztika (a szem szivárványhártyájából történő megállapítása a betegségeknek), a testnedvek vizsgálata a betegségek megállapításakor – hogy csak a legfontosabbakat említsük. A keleti gyógyítókhoz hasonlóan a táltosok is őselvként tisztelték a természeti elemeket – tűz, víz, föld, levegő –, és úgy tartották, attól függően, hogy az ember milyen viszonyban van a természet rendjével, alakulnak ki és gyógyíthatóak meg a különböző betegségek. Hitük szerint a betegségeket minden esetben az okozza, ha valaki nem követi és alkalmazza életében a természet tanításait, ha azok ellenére próbál meg élni. A gyógyító eljárások ezért a négy alapelem ismeretére épültek, fő elvük pedig mindig a mértékletesség és a szervezet egyensúlyi állapotának fenntartása volt. Izzasztó kunyhóban végzett szertartás során élték meg a négy elemmel való közvetlen, szakrális találkozást. A szertartás résztvevői a földön ültek, tüzet gyújtottak, amiben köveket forrósítottak föl, a szertartás vezetője vizet locsolt a forró kövekre, a negyedik elem, a levegő pedig a kövekről felszálló gőz formájában képviseltette magát a szertartáson. Az így elvégzett rítus a megtisztulást és újjászületést jelképezte – testi, lelki és szellemi szinten egyaránt. Az ősmagyar gyógyítok tisztában voltak azzal az elvvel is, amit manapság, főként ezoterikus körökben, egyre többen felismernek és alkalmaznak: a szavak gyógyító erejére alapozták a „ráolvasás” rituáléját. Az olyan régi szavaink, mint a „megigéz”, „igéz” is abból az ősi hitből származnak, hogy a gyógyító pusztán a szavaival képes elűzni a gonosz erőket és meggyógyítani a betegségeket. Ugyanígy az ima és a fohász is a kezelés része volt, hiszen igazából Isten gyógyít: a gyógyítás előtt, alatt és után is használták, mivel úgy hitték, a lélek megtisztulása visszahat a testi problémákra. Nemcsak szavakkal, más „gyógyító rezgésekkel”, zenével és énekkel is előszeretettel kezelték a betegeket. A gyógyító „ráhangolódott” a beteg rezgésére, kisugárzására, és az ennek megfelelő hang előidézésével végezte a gyógyítást.

 

A táltos a magyar népi hitvilág természetfeletti erejű személye, a magyar ősvallás főpapja. Tevékenységük egyesítette a mágus,saman, fűves, javas,papi, orvosi, lélekgyógyász, szertartásvezető, bírói és jós szerepet.

A legtöbb ismeretünk a táltosról Ezek szerint a táltos már a magzati korban közvetlen kapcsolatban van a Jóistennel, itt kapja meg azt a „többletet”, ami születéskor fizikailag a többlet fogat vagy többlet ujjat jelent (vagy bármilyen többlet csontot).

Sorsát az Isten eleve elrendelte, valamilyen célja van az életben, ez általában vagy a világ vagy a nemzet megmentése, fizikai vagy lelki értelemben. Táltos lehetett férfi vagy nő is, bárki, hiszen nem az emberek választották vagy oktatták, hanem úgy született. A néphit azt tartja, hogy sokáig szoptatják, csendes, szótlan gyermek, de korához képest rendkívül erős. Sorsforduló volt a hetedik életév, ha eddig ellopták a fogát, nem lett meg a képessége.

Ha ebben a korban eltűnt a háztól, „elvitték a táltosok”. A táltosság nem tanulható, s nem tanítható. Elhívás alapján történik. A táltos egyik legfontosabb jellemzője a „révülés”, ami egyfajta meditáció. A révülés során távolról gyógyíthat vagy a lelke messzire szállhat, akár a csillagok közé.

A révülés folyamatát legjobban és legpontosabban a „Mirkó királyfi” című székely népmesénk őrizte meg. Érdekes adalék, hogy a kereszténység hatására egyes legendák Jézus Krisztust az égi táltos néven emlegetik.

Az aranyasszonyok a magyar ősi hitvilágban a női teremtő és gyógyító princípiumot képviselték, a gyógyítás mellett akár uralkodói, hadvezéri feladatokat is elláthattak. Nem földi dolgokkal, hanem az Úristen erejével gyógyítottak

Az Arvisura, vagy más néven Igazszólás, egy nagy terjedelmű, összefüggő, térben és időben nagy távolságot átfogó irodalmi alkotás. A hagyomány szerint ez a 24 hun törzsszövetség sámánjainak rendszeresen írt és őrzött írása, amely a magyarság évezredes regevilágán keresztül mutatja be a magyar nép régmúltját.

Öröklődő tudás

Eszerint régen az asszonyok irányítottak, őket hívták aranyasszonyoknak, akik generációról – generációra egymásnak adták át a tudást. Sok éven át vezették a magyarok társadalmát igazságban és békességben. Ezek a nők erősek, és mégis szelíd tekintetűek voltak, bölcsen szóltak és igazságot tettek, ha bármilyen perlekedésről volt szó. Egyes aranyasszonyok ki is tűntek a többiek közül, voltak, akik ahol megjelentek, ott csodák történtek, az emberek egyre-másra gyógyultak, és volt olyan is, hogy az aranyasszony amerre járt, ott bővebb lett a termés.

A női princípium

Az Arvisura egy részlete (Eperjes aranyasszony és Gyűrűfű szécs-sámán rovása Kr. u. 805-920.) egy szép hasonlattal jellemzi az asszonyokat, az asszonyi esszenciát: “Tudjátok, a női nemnek mindig olyan volt az élete, mint a szarvasnyájé. A leg­nagyobb gondja a szarvasünőknek mindig az őzikék nevelése volt. A kis őzike alig jött a világra, estére már a talpára állt, aztán az anya folyton dédelgette, nyalogatta kicsinyeit, amíg éretté nem váltak. Aztán eljött a szarvasbőgés ideje, és a szarvasbikák csatáztak, hogy ki legyen a győztes. Nekünk, a szarvasnyájnak ez olyan mindegy volt és csak nyugodtan legelésztünk. Aztán újból neveltük a kis őzikéket. Bárki lett a győztes, a nevelés nekünk jutott. Aztán voltak olyan időszakok, amikor a férfiak halomra gyilkolták egymást, de mi megmaradtunk a lakhelyünkön és folyt az élet tovább. A legelső rovásos feljegyzé­sünkben is az szerepel, hogy Úzon ifjúsági telepes fővezér meghalt, de Ilona arany­asszonynak fel kellett nevelnie a gyermekeit és utódaival megalapította Ilona aranyrö­ges országát. Utána a férfiak fadoronggal, kőbaltákkal agyonverték egymást, de mi, az asszonyok még a verések közepette is féltve neveltük fel gyermekeinket. Pannonföld­nek is Gyömöre és Almágy aranyasszony vetette meg az alapját a bő gyermekáldással.” Az Aranyasszonyok színre lépése Az Arvisúra számos aranyasszony nevét említi, kitér személyiségük jellemzésére is. Mesél Atilla 453-ban bekövetkezett halálakor kirobbanó testvérháborúról, ami után az aranyasszonyok vették kezükbe a hatalmat, életben tartották a népet és átmentették az avar korszakba. Atilla temetésekor a Maros folyó négy gázlójánál huszonnégy sámánifjú állt őrséget, míg a fejedelmi, víz alá való temetkezés lezajlott. Egy Szöged nevű ifjú lett végül Atilla sírjának őrzője, aki a Maros és Ti­sza találkozásánál őrséget alapított Szöged elnevezéssel. A járőrök minden nap ellenőrizték, nehogy megzavar­ja valaki Atilla álmát. Az őrszolgálatot Ilona aranyasszony szüntette meg 505-ben. A hun fejedelem halála után a férfiak hatalmi torzsalkodása veszélybe sodorta a hun nemzetséget. A kaotikus állapotok rendezése e korban csak női uralommal volt lehetséges, és ebben az átmeneti időben az aranyasszonyok látták el a kormányzói, irányítói feladatokat. Az addig fokozatosan elnyomott teremteni képes női princípium szentsége most újra érvényesülhetett. Így történt, hogy kétszáz éven át 11 aranyasszony, 12 fővezér és 12 fősámán uralkodott e földön, és ezek közül négy aranyasszony fővezér is volt egy személyben. Az Arvisura időrendi sorrendbe is állítja az Aranyasszonyok uralmát: Bősárkány 410-452, Dunna 451-453, Deédes 453-466, Szörényke 467-490, Száva 490-500, Ilona-Gyilyó 500-503, Hajnalka 503-510, Torbágy 510-540, Ilja 540-568, IL Ilona 568-575, Telena 575-600            Deédes aranyasszony volt az, aki megszüntette a háborúskodásokat Atilla halála után. Az írás Géza Nagyfejedelem feleségét, Saroltot is aranyasszonyként tartja számon, aki Koppány halála után, 998-ban Kurszán várából hazavágtatott az Aranyasszonyok ősi városába, az akkor égő Veszprémbe, Istvánhoz.

Gyógyító aranyasszonyok

Az aranyasszonyok veleszületett képessége a gyógyítás. Ez azt jelenti, hogy nem csak a gyógynövényeket és az alkalmazásukat ismerték, hanem érezték a betegséget is, és bölcsességükből, hatalmas tapasztalatukból kifolyólag olyan szellemi csatornák nyíltak meg számukra, ami által átlátták a betegségek közvetlen testi-lelki okait, és azt is, hogy milyen módszerrel lehet a leginkább meggyógyítani ezeket. Látták a lelket, hiszen tudták, hogy a betegségek elsősorban a lélek figyelmeztetései, üzenetei a személyiség felé. Bárki fordulhatott hozzájuk, mindenki a számára legmegfelelőbb szavakat kapta, és mellé gyógyulást, aminek fontos építőköve volt a gyógyulásba vetett hit. Abban az időben a gyógynövények segítették az aranyasszonyokat, az ő tudásukat örökölték meg később a kuruzslók és javasasszonyok.

A mai Aranyasszonyok

Függetlenül attól, hogy az olvasók elfogadják-e az Arvisurát, mint hiteles forrást, vagy nem, az bizonyosan elmondható, érezhető, hogy az asszonyokban, a nőkben a mai napig benne rejlik az eszencia, a lényegi rész, amely őket bármikor aranyasszonnyá teheti. Ehhez azonban fontos felismerni a női és férfi szerepek különbözőségét, fontos lenne megtalálni az egészséges egyensúlyt a női harciasság, küzdelem és a befogadó, feminin minőség között. A nemi identitás kiművelése, fejlesztése a nők esetében azt jeleni, hogy egyre jobbak és jobbak legyenek a női szerepükben, a férfiaknak pedig azt, hogy a nőket jobban megérthessék, s hogy tudomást vegyenek saját érzelmeikről. Hiszen a 21. századra nyilvánvalóvá váltak olyan változások, mint a tradicionális családmodell átalakulása, a bizonytalanságok, melyek hosszú távon párkapcsolati zavarokat és más jellegű problémákat is okozhatnak, gondolván akár csak a nőgyógyászati megbetegedésekre. A testünk és a lelkünk szoros egységet alkot, hat egymásra. Mi kell ahhoz, hogy a nő ma is megélhesse aranyasszonyi mivoltát? A teremtésnek, mint spirituális fogalomnak, mint isteni kiváltságnak a gyakorlatban történő legcsodálatosabb megnyilvánulása a gyermekáldás gyermekszülés, ami a nőnek adatott meg ezen a földön. Hogy ezt a kiváltságot megkapta, ezzel megkapott hozzá egy sor más adományt is: az intuíciót, a felelősségvállalás igazságát, az érzések kifejezését, a gondoskodást, a szépséget, a lágyságot, puhaságot. Mindez azonban nem működik kellő önismeret és változni, fejlődni akarás nélkül, hiszen addig ezek az adományok csak szunnyadó eszenciák a lélekben, várva, hogy mikor jön el az ő idejük. A régi aranyasszonyok ismerték önmagukat, ismerték személyiségük napfényes és sötét oldalait, és ráláttak arra, hogy hogyan javíthatják, kovácsolhatják előnnyé kevésbé pozitív személyiség jegyeiket. Amikor a nő elkezdi felfedezni valódi önmagát, akkor kezd felfényleni lélekszikrájának aranysárga fénye, és kezd előtűnni az igazi aranyasszony. Az aranyasszonyok mellett pedig csak az igaz férfiaknak van helyük. Minél több aranyasszony bontakozik ki, annál több igazi férfi jelenik meg. Fordítva is igaz: minél több férfi fedezi fel férfi eszenciájának lényegét, és válik igazi, ám nem érzelmek nélküli férfivá, annál előbb tündökölnek újra az aranyasszonyok. A hatás kölcsönös.

 

 

Forrás: https://www.astronet.hu/tenyek-talanyok/tudomany/az-aranyasszonyok-tundoklese-45072/?fbclid=IwAR2gAJmt-ikMMzpYP71D9fzNRVSX1LJKO_UNy_kai8UWpeGF4KWYRlZuHr0